Mert megérdemlem?

Mondtam már, hogy elköltözött a cég? Van szép új irodánk, ahol teljesen elszeparálódtam a vásárlói rétegtől, tehát ennyit a blog közkedvelt Support részéről. Sajnálom.

Azért az ablakon kinézve látok még mókás dolgokat. Jön az ember, de nem biztos benne, hogy jó helyen jár. Odajön az ajtóhoz, ahol most már ki van írva a szoftverbolt és a játékbolt neve is, logók, külön csengő, minden. Visszamegy az útra, nézelődik, hogy mi van. Megkérdez arra járó embereket, akiknek fogalma nincs, már épp elindulna tovább... na, ekkor érnek ki a kolléganők, hogy megkérdezzék, ugyan nem szoftvert vagy játékot átvenni jött-e. Ja de. Akkor esetleg fáradjon be.

Bár összeköltöztettük a két boltot, azért az új helyen is szét van választva a kettő, amit jelzünk a bejáraton a logók mellé rakott külön csengőkkel, a bejárati ajtó után pedig a két helyiség bejárata mellé rakott A3-as színes logókkal. Az emberek jönnek, csöngetnek az első csengőn, ami a kezük ügyébe akad, aztán bemennek az első ajtón, amit találnak, aztán "ja, nem ide kell?"

Íme, egy "díszpinty" példa:

– Jó napot kívánunk, miben segíthetünk?
– Játékért jöttem.
– Gyerekjátékért vagy számítógépes játékért?
– Gyerekjátékért.
– Akkor az a másik ajtó lesz...
– Igen, köszönöm...
– Igazán nincs mit.

A másik ajtónál:

– Jó napot kívánunk, melyik játékért tetszett jönni?
– FIFA 2009 Xboxra.

Óóóó! Igen, köszönjük, Goto 10! Bár, végül is, az ő szemszögéből igaza volt. :-P

Végül egy mai eset, aminek a pontos részleteit nem tudom – a konyhából visszasétálva csipegettem össze az infókat időben visszafelé –, de vége az volt, hogy a Néni levélben követelte, hogy a negatív kritikát is okvetlenül tegyük bele a Rólunk Írták részbe az oldalunkon, és felháborító, amit művelünk, és mindenkinek el fogja mondani, hogy ne nálunk vásároljon. Történt, hogy Néni rendelt két dolgot, amiből csak az egyik volt raktáron, így felajánlották neki, hogy azt kiszállítják, és ha majd megjön a másik, akkor azt majd akkor, de természetesen ingyen. Közben kiderült, hogy a másik nemcsak nincs, de nem is lesz. A néni ebből arra a következtetésre jutott, hogy neki jár egy ingyenes kiszállítás, és ha a másik nincs, akkor nyilván az egyiket fogjuk számára ingyenesen kiszállítani. De nem. Na, ezen pöccent be, és hogy mi végtelenül inkorrektek vagyunk.

Shift-Delete.

Az utóbbi időben fizikailag eltávolodtam a bolttól (másik szobában ülök), így már nem találkozom sem személyesen, sem áttételesen a Vevővel, amit azt jelenti, hogy a blog méltán népszerű Support része téma hiányában kihalásra van ítélve. Viszont böngészgettem a levelezési archívumomat és ott találtam erre a tavalyi áprilisi gyöngyszemre, amit, azt hiszem, akkoriban nem írtam meg. (Google nem dobott találatot.)

A történet röviden: bácsika (akkor) egy éve vett egy OCR programot, amit nem tud használni, mert az elején kéri a regisztrációt, amit ő kitölt, és a végén azt írja ki, hogy a regisztráció sikertelen volt. Ezen agonizálunk egy évig, mert angolul nem tudtunk, előrelépni nem tudtunk, hozzáértőt hívni magunkhoz szintén nem tudtunk. Ekkor ajánlottam neki, hogy készítsen néhány képet a problémáról, küldje el, és én felveszem a kapcsolatot a program gyártójával.

Erre ez a válasz érkezett:

Segítség, nem találom a "Print Screen" gombot ami valami olyasmit jelent, hogy "nyomtatási képernyő". A keresővel sem találtam (a "C"-partícióban néztem).

Tény, hogy ahány billentyűzet, annyiféleképpen van rajta a Print Screen gomb, sőt, azt is elismerem, hogy az egységsugarú bácsikáknak fejből nem kell tudni, hogy egyáltalán van ilyen gomb a billentyűzeten. Szerintem még így is minimum megmosolyogtató.

Ajándék alaplapnak ne keresd hátlapját, tartja a mondás, de én mégis ezt teszem. Ez az egyetlen dolog hiányzik ahhoz, hogy végre összerakjam az új gépet: egy hátlap az alaplaphoz. Nevetséges, 2 fillér kategória, de egyszerűen elképzelésem sincs, hogy honnan tudnék szerezni. Márpedig e nélkül bemegy a kosz és kijön a zaj, szóval nem áll össze a dolog nélküle. Minden más alkatrész megvan, tok-vonó, már el is kezdtem összerakni. Akkor vettem észre, hogy nincs meg a hátlap.

Az alaplap típusa: GigaByte GA -MA790GP-DS4H, a hátoldala pedig így néz ki (kép a GigaByte oldaláról):

Fórumokban próbálkoztam, Mr. hazai GigaByte-nál próbálkoztam. Gondolkozom még apróhirdetésben, de teljesen esélytelennek tűnik.

Félek tőle, hogy az egész új gép projekt további fél évre pause-ba kerül, ha emiatt vennem kell egy másik alaplapot.

Azon gondolkodom, hogy csinálok egy ilyet, csak arról sincs gőzöm, hogy miből, hogyan, mivel. Komolyan, bedilizek.

Lemegyek a sarki kisboltba tejért, kb. 20 lépés. A 10. lépésnél látom, hogy balról jön egy hórihorgas fickó, atlétatrikó + szakadt tréningnadrág + papucs kombóban, kezében nagy bevásárlószatyrot cipel. Egy lépéssel hamarabb érkezik, így ő megy be.

A kisbolt elvileg kétszemélyes, de ha bemész másodiknak, az előtted vásárló csak rajtad keresztül tud kijönni úgy, hogy rövid időre szoros barátságba kerültök egymással. Nem akartam a fickóval vagy a megpakolt szatyrával barátságba kerülni, elhelyezkedtem tehát az ajtóban, úgy, hogy az ember majd ki tudjon jönni, de fél lábbal a lépcsőn állva, egyértelmű ráutaló magatartással, hogy én ide be szándékozom menni.

Emberünk eközben odabent megkérdezi, milyen energiaital van. A hölgy mondja, hogy Bomba és Red Bull. Ember előveszi a mobiltelefont, nyomkodja össze-vissza, tárcsázni próbál. Sikerül neki, kicsöng, felveszik.

– Na, milyet kérsz? Van Bomba és ... mi a másik? – Fordul a hölgyhöz.
– Red Bull.
– Red Bull! – Üvölti a telefonba.
...
– Na, hallasz? Milyet kérsz? Van Red Bull! Ezt hozzak?
...
– Van Red Bull! Hallasz?
...
– Red Bull van. Ezt hozzak?

Ez így megy egy ideig, a túloldalról nem érkezik megnyugtató információ. Emberünk elveszi a telefont a fülétől, nézi a kijelzőt, nyomogatja a gombjait, ismét belehallgat, megint megnézi, de végül nem derül ki, hogy hozzon-e és ha igen, mit. A hölgy, aki eközben a nyitott hűtőajtónál áll, kérdően néz rá:

– Akkor melyik legyen?
– Nem, akkor ilyet nem viszek. Milyen dobozos sör van?

Kezdek elborulni, eközben a hátam mögött megérkezik a Diszkó Autó, leparkol a sarkon, pár másodpercig a nyitott ablaknál dübörög a ducc-ducc. Aztán kiszáll belőle két srác, HMCS mindkettő, az egyik kérdezi a másikat, hogy mit vegyenek. Megbeszélik, majd az, amelyik vezetett, odasétál a kisbolt bejáratához, vidáman ellép mellettem, és már menne befelé.

A mindenit! – Gondolom magamban. – Szuperhős vagyok-e? Láthatatlan lettem, vagy mi?

Szólok neki, hogy, "Helló, én is oda várok." Megáll a lépcsőn, rám néz; fogaskerekek csikordulnak, dolgozik a 6 IQ, de látszik a fején, hogy nem érti. Mutatom, hogy ha bemegyek, az, aki bent van, nem tud kijönni. Nem hatja meg, inkább lesajnálóan közli, hogy dehogynem, de azért visszazárkózik mögém. Benti emberünk eddigre dönti el, hogy a 145 forintos, bizonyára minőségi dobozos sör boldog gazdája lesz, és ahogy távozik a boltból, még így, hogy bőven hagytam neki erre helyet, majdnem elsodor a nagy bevásárlószatyorral.

Belépek a boltba. Az ostoba állatja, persze, jön utánam. Mikor végzek, és indulnék kifelé, jelentőségteljesen ránézek, de látszik rajta, hogy még mindig nem érti. A hidegpultnak dőlve próbál beljebb jönni a helyemre, én meg próbálok ellépni mögötte óvatosan, nehogy leverjek valamit a polcról. Egy rövid pillanatra nagyon jó barátok leszünk.

Eh.

Jövök haza a héten valamelyik nap; egy majdnem tök üres piros 7-esről a Hungáriánál szállok át a tömött piros 173-asra. Az első ajtónál tömörülünk, nagyjából a vezetőfülke ajtaja elé jutok. A Bosnyákon mindössze egyetlen ember száll le, megoldja az ajtó jobb oldalán, fent senki nem mozdul. A helyére felszáll viszont két ilyen – és most óvatosan fogalmazom meg, nehogy rasszizmus látszatát keltsem – meglehetősen jól táplált kisebbségi hölgy. Kisujjam vastagságú arany fülbevalók, meglehetősen kevés anyagot tartalmazó, rikító színes ruhák, közszemlére tett bájak, tetoválások vállon, lábszáron, tűsarkú papucs. Próbálok bármerre is nézni, de a szélesvásznú előadás eléggé leszűkíti a látóteret. A buszon nagyjából mindenki pontosan tudja, hogy mivel keresi a kenyerét a két nőszemély – természetesen történelem-kémia szakos tanárok. Ezt a talmi illúziót azonban atomjaira zúzza egyikük, amikor kinyitván a száját, azon egy komplett MGTSZ szerszámgyűjteménye röppen elő és hullik alá. Elképesztő hanglejtéssel beszél, a kultúra láthatóan elporlad körülötte 2 méteres körzetben, és okosan választja meg a hangerőt is, pont hogy az egész busz hallja.

Sikeresen átvészeljük a Bosnyák utáni S-kanyart anélkül, hogy közelebbi ismeretségbe kerülnénk, majd kis idő múlva befutunk a következő megállóba, ahol a bácsika, aki eddig az első ülésen foglalt helyet, le akar szállni. Az egyik nőstény azonban elállja az útját. Ebben a pillanatban mindenki számára evidens, hogy a nőnek le kell szállnia, hogy a bácsika is leszállhasson – kivéve neki. Bizarr műsor kezdődik. A nőszemély, cseppet sem zavartatva attól, hogy ott én állok, elkezd hátrálni a vezetőfülke irányába. Simán "belém lép", én meg próbálok lábujjhegyre állva eggyé válni a fülkeajtóval. Az idő telik, a bácsika ideges lesz és bevállalja: elindul kifelé a buszból a nő és a kapaszkodó között nyíló keskeny résen. Egy lépés után beszorulunk: úgy nézhetünk ki, mint valami iszonyú morbid férfiszendvics, amibe egy komplett marhát beletömtek. Bácsika nyomul lefelé, a nő nyomul hátra, én meg elfordítom a fejem, és még levegőt sem veszek, hátha úgy jobb. Óriási szerencsémre az övtáskám ment meg az elkerülhetetlennek tűnő szexuális érintkezéstől. Végül sikerül fél lépést balra elcsúsznom, a két lábon járó konténer megérkezik a helyemre, a bácsika hörögve áttör, és végre leszáll, a két hölgy pedig, mint akik jól végezték dolgukat, behajtogatják magukat az első ülésre és szemrehányóan méregetnek engem.

Ahogy körbenézek, azt veszem észre, hogy a környéken állók közül mindenki engem néz. De nem ám együttérzéssel, hanem elborzadva, mintha valami iszonyú fertőzés áldozatává váltam volna az elmúlt másodpercek során.

Bennem viszont egyetlen gondolat ismétlődik végtelen ciklusban: Miért én?

Én értem, hogy hangsúlyozni kell a vírusellenőrzés fontosságát, de elképesztőnek tartom, hogy 2009-ben ilyen trükkökhöz kelljen folyamodnom, hogy vírusirtó nélkül el tudjak küldeni egy fájlt a beszélgetőpartneremnek. A Microsoft tehet egy szívességet.

A félig nyitott erkélyajtón berepült egy méretes darázs. Egy ideig próbált kijutni, aztán megszántam és odamentem, hogy nagyobbra nyitva az erkélyajtót, esélyt adjak a menekülésre. Arra nem gondoltam, hogy ezzel sodrom a végzetébe. A darázs ugyanis a következőt tette: mászott felfelé az erkélyajtó alsó ablaktábláján, majd amikor beverte buksi fejét a keresztlécbe, idegbetegséget kapott, elkezdett repülni, többször nekirepült az üvegnek, miközben jött, esett egyre lejjebb és lejjebb. Mikor leért az üveg aljára, elkezdett felfelé mászni, goto 10.

Ezt eljátszotta néhányszor, majd az utolsó alkalommal nem állt meg az üveg alján, hanem lejjebb pottyant, mégpedig pont a nyitott erkélyajtó mögötti sarokba. Látom, hogy hánykolódik, mint aki belegabalyodott valamibe. És tényleg, belegabalyodott egy pici pókhálóba. A pici pókháló másik végén megjelent egy pici pók, körülbelül negyedakkora, mint a darázs, majd néhányszor "odaszaladt" hozzá és "megbökdöste" a darazsat, amitől az egyre bágyadtabbá vált. Amikor ezeket a sorokat írom, már félig össze is csomagolta magának vacsorára.

És akkor most megyek, és összeporszívózom mindkettőt.

Speed
As mentioned in previous Roadmap posts, an emphasis has been placed on improving performance by various methods, especially reducing the number of database queries required for processing pages.

Döbbenet, mik vannak!

1. Zeldman újratervezi a weboldalát, amire reakcióként érkezik egy kritika, hogy a floatot nem a footerben kéne clearelnie, mert így a floatolt tartalom mögötti háttérkép csak az utolsó pillanatban töltődik le.

2. Zeldman elfogadja a kritikát, de nem a float problémát oldja meg, hanem (faux column trükkre épülő) háttérképet kirakja a bodyba.

3. Kiderül, hogy bodyba ne rakjunk háttérképet, mert egy csomó böngésző jobb oldalon beduplázza az utolsó pixeloszlopot (One Pixel Background Jog). Jó tudni.

4. Valaki javasolja Zeldmannak float clearing megoldásként az overflow: auto-t, amit Zeldman hálásan köszön. (Vazz, a szabványos weboldalak pápája nem ismerte az overflow: auto-t? Döbbenet.)

5. Igaz, hogy manapság a legnagyobb népszerűségnek az :after örvend, amikor CSS-ből gyártunk float clearing tartalmat a floatolt tartalom mögé, csak, ugye, IE6 és társainak fogalma nincs erről.

6. Erre John Lascurettes előáll ezzel az ötlettel, mindez ráadásul 2006-ból:

As mentioned elsewhere, any method of triggering has layout will get IE to shrink wrap (and therefore clear) the contents.

With this in mind, I find it more convenient to use min-width:0; for items that don't already have a (min-)width: defined since either (the former as of IE7) triggers hasLayout. It then becomes pretty easy to implement by putting a selector{min-width:0;} wherever I've implemented a selector:after{…} for the the compliant browsers. The min-width of zero harms nothing on the layout since anything with content in it should have an auto width greater than zero already.

In the end, it makes it easier to group a list of float-clear rules at the end of my stylesheet. Grouping all the selectors together to save bandwidth. For every needed clear there is three groupings: selector:after{…}, selector{min-width:0;}, and /*\*/ * html selector {height:1%;} /**/ for compliant browsers, IE7, and IE5-5.5 respectively. Only IE5 for Mac needs the inline hacks of inline-table|block.

7. Ahhoz a céges weboldalhoz, amin jelenleg dolgozom, kölcsönvettük a cég amerikai oldalának CSS-ét, ott szinzén a zoom-mal próbálják jobb belátásra téríteni az IE6-ot. Igaz viszont, hogy a zoomtól meg a Firefox konzolja kap idegbajt, tehát a legjobb megoldás valószínűleg tényleg az, hogy csinálni egy kicsi ie6-7.css-t, amiben nem a teljes oldaldesign, csak a régi IE-böngészőkhöz szükséges hackek vannak, és feltételes kommentekkel bedrótozni az oldalba.

A weboldalkészítés világában kevésbé jártasaknak az alábbi kis humor bonbonnal kedveskedünk:

• Hé, Béla, nektek van mikrohullámú sütőtök?
• Hülye vagy? Mikrohullámú sütőtök?

Adok egy szatyrot, mert tipikus férfivásárló, ugye – mondta kedvesen a zöldséges néni, miután bejelentettem, hogy a 3 kígyóuborka mellé kérek még fél kiló cseresznyét, ugyanennyi paprikát és elvinnék még egy salátát is, és látszólag egy száll rövidgatyában és pólóban adtam elő mindezt hétfő reggel fél 9-kor. Válaszként előrántottam a nadrágom zsebéből a gondosan odakészített nejlonszatyrot, amire egyébként szükség is volt, mert abba, amit ő adott, a saláta sem fért volna bele.

Innentől kezdve nem volt megállás a lejtőn.

Miközben nevetgélve elnézését kért, és közölte, hogy csak a férjéből indult ki (???), hátrafelé lépve megbotlott a pult lábában és majdnem lerántott egy kisebb raklapnyi epret, majd a 800 forintos árra 1000-esből 600 forintot adott vissza. Mikor megpendítettem, hogy ez egy árnyalatnyit sok lesz, és visszaadtam neki az ötszázast, elképedve közölte, hogy hát ő meg volt róla győződve, hogy az 200-as. Igen, mert akkor épp 300 forintot adott volna vissza 200 helyett.

Mosolyogva búcsúztam.